X-Faktor 2014 - Az X-Faktorban megvan Geszti utódja

Tíz éve Amerikában élő díjnyertes blues-zenész váltja Geszti Pétert az RTL tehetségkutatójában. Az X-Faktor mentori székébe Tóth Gabi, Alföldi Róbert és Szikora Robi mellé idén egy eddig itthon kevésbé ismert új tag érkezik Szűcs Gábor, vagy ahogyan Amerikában ismerik, Little G Weevil személyében.

"Meglepődtem, amikor megkerestek az RTL Klubtól, de örömmel mondtam igent. Tíz év kemény munka áll mögöttem, hiszen 2004-ben kiköltöztem Amerikába, ahol mosogatóként kezdtem dolgozni délután négytől hajnal négyig, mindezt kajaszünet nélkül. Többször éreztem úgy, hogy feladom, ugyanis az első két év nagyon nehéz volt, mivel eleve meg kellett tanulnom az ottani rendszert, és megélhetési problémáim is voltak. Amikor a fellépők kiszúrták, hogy munkaruhában minden este őket figyelem, egyszer csak felhívtak a színpadra, ahol megmutathattam, mit tudok. A végén a menedzser engedélyezte, hogy hetente játszhassak, majd három hét után egyéves szerződést írtam alá, de mindeközben még a konyhán dolgoztam" - mesélte a Blikknek az X-Faktor újdonsült mentora, akinek 2011-ben a lemeze Amerikában már a tíz legjobb bluesalbum listájára került, 2013-ban pedig megnyerte az International Blues Challenge versenyt.

A műsor kreatív producere, Herman Péter örül, hogy a mentorok között ismét olyan arcot láthat, aki nem csak a hazai zenei életben bír tapasztalattal.