X-Faktor 2011 - Muri Enikő szerint Nagy Feró kemény mentor volt,

Az X-Faktor másodikja szerint Nagy Feró kemény mentor volt, de mindig sikerült felvidítania őt. Adásban Geszti Péter észrevételeit érezte néha túl rövidnek vagy furcsának. Úgy látja, az elmúlt hónapokban iszonyú nagy hajtás volt, a koncertezős időszak lazább lesz, mert már nem kell senkivel versengenie. Az X-Faktor második helyezettje az [origo] megkeresésére elmondta, hogy nem omlott össze, amikor kiderült, hogy Kocsis Tiboré a fődíj. "Nem volt megrázó, nem vagyok szomorú: sok célom volt ezzel a műsorral, egy részüket meg is valósítottam. Álmomban nem gondoltam volna az elején, hogy ott lehetek a legvégén, és ilyen szép párbaj, küzdelem lesz Tibóval. Ez a műsor már nem arról szólt, hogy ki lesz az első, ez egy jutalomjáték volt. Igaz, hogy ő vitt mindent, de a dicsőség járt nekem is, így irtó büszke vagyok arra, amit itt végigcsináltunk. Nagyon sok remek emberrel ismerkedtünk meg, az extra fellépőkkel tök jó kapcsolat alakult ki" - mesélte.
A vasárnap éjszakai bulin, Kocsis Tiborral ellentétben, nem maradt ott reggelig. "Jól éreztem magam, ünnepeltem, ráadásul ott volt a legjobb barátnőm is Nyíregyházáról. A tévében is jólesett látni a hazaiakat, anyukám vendégeit felfedeztem a képernyőn, akadtak ott jó páran, akiket ismerek" - emlékezett. December 23-án utazik haza, ha nem jön közbe semmi. Fellépés előtt szokott még lámpaláza lenni, pedig már van elég rutinja: "Ha már kimentem a színpadra, akkor rövid idő alatt felszabadulok. Mondjuk, ha a refrénnél tapsot hallok, az egyfajta megerősítés, hogy jó, amit csinálok. A szombati elődöntő előtt izgultam jobban, mert a fináléban mindenképp ott akartam lenni. Persze az is nagyon szép eredmény lett volna, ha harmadikként esek ki, de úgy voltam vele, hogy akkor aztán mindent bele kell adni." Úgy látja, egyértelműen Feró volt a legkeményebb vele, de nagyon kitartó is volt, bízott benne, nem hagyta, hogy összezuhanjon: "Volt olyan, hogy öt percet adott, hogy kisírjam magam. Ha leguggoltam, sírtam, ő is odaguggolt, és énekelt valamit, hogy felvidítson. Adásban már Geszti volt a legkeményebb velem, sokszor nem is tudtam hova rakni kritikáit. Egyszer csak annyit mondott, hogy 'korrekt', oda is mentem hozzá a szünetben, hogy ennél többet is lehetett volna. Amúgy soha nem csináltam problémát abból, amit mondtak, nem ezen rágódtam." Muri Enikőre is tengernyi fellépés vár, hónapokra tervezhet. "Még ugyan nincs tele a naptársam, de remélem, hogy bírni fogom fizikailag is... el kell járnom kondizni. Igazából ez a pár hónap iszonyú kemény volt, türelemjáték is egyben. Filóztunk is sokat, kijött a lelki és fizikai fájdalom, miközben küzdöttünk magukkal, a képességeinkkel, és másokkal is. Egy koncert az már picit más, sokkal nyugodtabb, ott már nincs ez a versenyhelyzet, így nagyon várom ezt a részét" - jelezte.