X-faktor - Szerelembe esett Csobot Adél, szíve hetek óta Istenes Bencéért dobog!

Szerelembe esett Csobot Adél (18)! Az X-Faktor versenyzője ráadásul a csatorna egyik műsorvezetőjével került közelebbi viszonyba: a szép énekesnő szíve hetek óta Istenes Bencéért (25) dobog! A Blikk úgy tudja, egyelőre titkolják kapcsolatukat, hiszen a verseny még javában tart, de szerencsére így is sok időt tudnak egymás közelében tölteni, hiszen Bence az élő show-k utáni kísérőműsor, az After X műsorvezetője a Cool Tv-n. Már a produkció elején szimpatikusak voltak egymásnak, szépen lassan alakult ki köztük a barátság, majd ez mélyült el. Sokat találkoznak a műsor miatt és azon kívül is, de Bence pontosan tudja, Adél számára milyen fontos ez a verseny, így mindent megtesz, hogy ne befolyásolja a lány felkészülését. Adélnak nagyon kemény ez az időszak, Bence közelsége pedig sok problémán átsegíti – mondta a Blikknek a csatorna egyik munkatársa, aki a neve elhallgatását kérte. A székházban szinte nyílt titok, hogy együtt járnak. Rendszerint együtt ebédelnek, és már teljesen természetes mindenki számára, hogy olykor kézen fogva sétálnak a folyosón. Bence az élő show-k alatt mindig keresi az alkalmat, hogy Adéllal legyen, a számok előtt pedig megöleli, és sok sikert kíván neki egy puszival. Arra viszont kínosan ügyelnek, mióta tudják, hogy több van köztük barátságnál, hogy az After X-ben, a beszélgetések alatt a nézők semmit se vegyenek észre a kettőjük kapcsolatából.
Megkerestük az érintetteket is, de nem sikerült elérnünk sem a szerelmeseket, sem az RTL Klubot.
Csobot Adél a műsor elején, a felkészítő tábor alatt került közelebbi kapcsolatba egykori versenytársával, Nagy Szilárddal (22), ám miután a lány bejutott a legjobb tizenkettőbe, Szilárd pedig a mentorok házában kiesett, szakítottak. Így könnyű volt egymásra találniuk Bencével. Már csak azért is, mert a műsorvezető – noha több hónapja egyedül van –, szívesen választ párt magának a csatorna aktuális sztárjai közül. Elsőként a Csillag Születik nyitó szériájában feltűnt Kovácsovics Fruzsival (24) jött össze, majd a Viva tévénél töltött időszak alatt műsorvezető társával, Iszak Eszterrel (24) került közelebbi kapcsolatba. Tavaly a ValóVilág 4. szépségével, VV Anikóval (23) melegedett össze, vele idén tavasszal szakított.