Nyomorban éli mindennapjait az X-Faktor sztárja

Kassai Zsolt, a Non- Stop egyik tagja
Nyomorban éli mindennapjait az X-Faktor sztárja. A Non-Stop szájdobosa, Zsolti, hiába várta a nagy áttörést a tehetségkutatótól, máig nem tudott kiemelkedni a szegénységből.
Kassai Zsolt, a Non- Stop egyik tagja tavaly annak reményében jelentkezett az X-Faktorba, hogy a műsor után megváltoznak majd embertelen életkörülményei. A tehetségkutató sztárja nem titkolta, hogy nincs saját otthona, és egy nyári konyhában kénytelen meghúzódni családjával együtt. A szigetelés, meleg víz és a fűtésrendszer is hiányzik leendő otthonukból. A téli időszakot nehezen vészelték át, hiszen pénz szűkében csak egy helyiséget tudtak fűteni. Ekkor kényszerültek arra, hogy mind a négyen a nyári konyhába költözzenek. Mivel a mostoha körülmények között Zsoltiék szellőztetni nem tudtak, a pára miatt bepenészedtek a falak és a bútorok. A családnak néhány szekrényt és ruhát ki is kellett dobnia.
– Édesapám tart el mindannyiunkat, mert anyukámnak nincs munkája. Porckorongkopása van, és emiatt nem talál állást, ami nyolc általánossal egyébként sem könnyű. Én is munkát keresek, mindegy, hogy mit, akár betanított munkásként, gyárban vagy gyorsétteremben is dolgoznék – mesélt jelenlegi helyzetéről a monori fiú, akit X-faktoros társai segítenek a nehéz helyzetben, Wolf Kati bejárati ajtóval, Király L. Norbi pedig új ablakokkal ajándékozta meg.
Kiderült az is, hogy a családtagok nehezen viselik az összezártságot.
– Mindenki veszekszik mindenkivel. Nem könnyű így együtt élni – tudtuk meg a fiatal tehetségtől, aki májusban szerezte meg a karosszérialakatos képesítést.