Vastag Csaba kikerült a szülői szigor alól

Mr. X-Faktor végleg kikerült a szülői oltalom alól, ma már nem tartozik elszámolással édesapjának. Sándor mindig is partnerként kezelte fiát, mindenben igyekezett a kedvében járni, egyetlen dologban viszont hajthatatlan volt: nem engedte, hogy Csaba édességet egyen.
Vastag Csaba számára mindig is édesapja véleménye volt az irányadó. Gyermekkorában számos tanáccsal látta el, egyfajta mentorként állt fia mellett, akár az X-Faktor idején Nagy Feró. Az énekes általában megfogadta édesapja tanácsait, de mint minden gyerek, előfordult, hogy fellázadt a szülői szigor ellen. Állandó vitaforrás volt például az, hogy Csaba titokban, előszeretettel nassolt.
"Mindig próbáltam szigorú, és következetes szülő lenni, de persze volt, hogy én sem tudtam érvényesíteni az akaratomat. Amikor a fiaim picik voltak, csak napi egyszer ehettek édességet. Persze, utóbb kiderült, legtöbbször nem fogadtak szót. Szakmámból adódóan valószínű keményebb kezű vagyok ezen a téren, mint egy átlagos szülő, de nem tudtam elnézni azt, amikor egészségtelen ételekkel tömték magukat. Azonban amióta Csaba csatlakozott a Zsírégető klubhoz, megnyugodtam"- árulta el az énekes vegyészmérnök édesapja.
Csaba ugyan már nem kisgyerek, de túlhajszolt életmódja miatt még most is szüksége van arra, hogy valaki odafigyeljen rá. Szülei ezért is örültek annak, amikor megtudták, hogy fiúk életmódváltásának köszönhetően egészségesen és rendszeresen táplálkozik.