X Faktor 2013 - Sallagmentes unalom

Furcsa volt a mostani X-Faktor, sallangmentesebb, mint a korábbiak, de mindenféle izgalom nélkül zajlott. Szikora Robi éppúgy kevesebbet beszélt, mint a két műsorvezető, s ez fölöttébb hasznosnak bizonyult, sőt mintha Geszti és Alföldi is kevésbé fújtak volna egymásra. A versenyzők hozták magukat, s ezúttal is a dalválasztás volt néha megmagyarázhatatlan. Ez volt idén az első X-Faktor, ahol kiderült, hogy Lilunak van humora, s miután ritkán jelentek meg együtt Istenes Bencével, így kevesebb alkalmuk volt szerencsétlenkedni. Igaz, most nem volt betanult szöveg, s az egyetlen párbeszédük, hogy valami történt az öltözőben meglehetősen suta és ostoba volt, mert mi közünk hozzá és mi köze a versenyhez, hogy ők néha infantilisan viselkednek. Jobban jártunk volna, ha Lilu egyedül vezeti az X-Faktort. A ByTheWay visszatért, de hogy arról szóljon a fellépésük előtti riport, hogy ott állnak szerencsétlenül és nem tudnak semmit se mondani, hát ez egy kabaréban sem lett volna poén. Amúgy a szerkesztőknek ez okozza a legtöbb problémát, hogy a fellépés előtti riportok miről szóljanak. Miután ezt sem tudták eddig jól kitalálni, kár volt a műsort kettébontani szombat-vasárnapra, hiszen nincs benne annyi. Egyébként meg a felvezető riport szólhatna arról, hogyan választanak versenyzők és mentorok dalt. Legalább megtudnánk, ki az oka a sok mellényúlásnak, hogyan születnek a rossz döntések, miért énekelnek olyan keveset magyarul. A mostani szombati fordulóból úgy tűnt, hogy Péterffy Lili (képünkön) és Csordás Ákos meglehetősen sokat fejlődött, ezúttal ők vitték a showt, bár ettől még akár párbajozhatnak is. Krasznai Tünde volt már jobb is, nem értettem a zsűri ömlengését, talán tudnak valamit (nem a múltjára gondolok), amit mi nem. Most már kristálytisztán kiderült, s ez nem először tünt fel, hogy a Fat Phoenix versenyen kivül indult, azt csinálnak, amit akarnak, mentoruknak szemernyi befolyása sincs. A zsűri pedig megadta magát, valami olyasmire céloztak, hogy ez már olyan rossz, mintha jó lenne. Nem rossz, valamilyen hantával igazolni kell, hogy ezek a fiúk miért vannak itt.