X-Faktor 2013 - Szabó Ádámot nem zavarja, ha volt kedvese megérinti

Az X-Faktor harmonikaművészből lett énekese továbbra is jó kapcsolatot ápol volt kedvesével, akivel gyakran dolgoznak együtt.               Szabó Ádámék nemrégiben szakítottak. Kedvesével, Nikivel, akivel azonban továbbra is együtt dolgoznak, hiszen a lány az X-Faktor egyik táncosa. Az ember azt gondolná, hogy egy szakítás után nehéz a közös munka, Ádámnak azonban semmi problémája nincs azzal, ha közösen készülnek az élő show-kra. Ráadásul az is gyakran előfordul, hogy a színpadon szerelmet, szenvedélyt kell eljátszaniuk."Egyáltalán nem zavar, amikor Niki megérint a próbák során. Azt gondolom, ez a közös munka során természetes, ráadásul a mi kapcsolatunk nagyon szép volt. A mai napig fontosak vagyunk egymásnak, és szeretjük a másikat, persze már nem szerelmesekként" - mesélte a Hír24-nek Ádám, aki azt is elárulta, a kezdeti bizonytalan érzés után most már énekesként is magabiztosabb a színpadon.

"Minden egyes show előtt bennem van egy kis félelem, és tudom, hogy az is benne van a pakliban - mint mindenkinél - , hogy én megyek párbajozni, vagy én esek ki aznap este. Az első élő show-hoz képest azonban már sokkal magabiztosabb vagyok a színpadon, énekesként is. Élvezem, hogy egyre otthonosabban mozgok a színpadok, és már elengedtem azt a nyomasztó érzést is, ami akkor töltött el, amikor azt hallottam vagy olvastam, hogy én csak azért vagyok itt, mert egyszer a harmonikámmal már álltam a színpadon a Csillag Születik-ben."