X-Faktor - Kemény világban nőttek fel az X-faktorosok

Kemény világban, a VIII. kerületben kellett felnőnie az X-Faktor Táborába jutó P.J.Z. tagjainak, de mindig elkerülték a balhét, már amennyire ebben a közegben ez lehetséges.
Tomi (19) és Ricsi, vagyis ahogy magát hívja, Piros (19) – bár zűrös szituáció bőven akadt a múltjukban –, azért mindig próbáltak úgy viselkedni, hogy komolyabb probléma ne érje őket.
– Nincs olyan ember, aki ne került volna valaha zűrös helyzetbe, így mi sem vagyunk kivételek, annak ellenére, hogy szerencsére jó a családi hátterünk. Szeretnénk kitörni a szegénységből, mindkettőnk álma, hogy a zenéből élhessünk meg, egyelőre ezt a kiutat látjuk – kezdte a Blikknek Piros, aki arra is kitért, milyen veszélyek leselkednek rájuk nap, mint nap. Aki itt él, mindig találkozik olyan személyekkel, akik veszélyesek. Itt mindennapos, hogy valakit megtámadnak az utcán, megütik, nincs olyan ismerősöm, akivel ne történt volna ilyesmi. Velem is megesett, hogy beszóltak, szidták az anyámat, de én csak a végső esetben cselekszem, mert magam vagyok a ninja, a harcos, akit a legjobban tisztelek, és van önuralmam. Persze máshol is leselkedhet veszély az emberre – magyarázta a duó énekes tagja, aki egy időben olyan baráti társaságba keveredett, ahol nem volt kegyelem. Több régi barátomnak voltak piszkos ügyeik, olyanokhoz nyúltak, amikhez nem lett volna szabad. Szerencsére én időben távol maradtam tőlük, az utolsó pillanatban otthagytam őket. Ebben apáméknak is nagy szerepük van, akik mindig arra tanítottak, hogy nem szabad rossz emberek között lenni, és ki kell maradni a balhékból, csak így lehetünk igazán jó emberek – tette hozzá Piros, aki a shaolin kungfu egyik válfajának, a sáska kung funak jó ismerője.
Hozzá hasonlóan Tomi is meg tudja védeni magát, ha kell, mögötte egy egész edzőterem áll ki. Engem megtanítottak, hogyan védjem meg magam az utcán, méghozzá egy konditeremben, az ottani srácok. Másfél évig bokszoltam, így nincs félnivalóm. De verekedésig sosem fajul a dolog, ha be is szólnak az utcán. Én ugyanis mélyen vallásos vagyok, az egész családommal együtt egy felekezet tagjai vagyunk. Nem hiszek az erőszakban – engedett betekintést az életébe a páros szövegdarálója, aki társával együtt nagyon bízik abban, hogy messzire jut az RTL Klub tehetségkutatójában. Nagy vágyuk, hogy egyszer a rap őshazájában, New York legdurvább részén, Bronxban mutathassák be tudásukat.